Hogyan grillezz gyümölcsöt?

A gyümölcs nagyon hálás grillalapanyag, mert könnyű elkészíteni, és nagyon hamar meg is van. A magas víz és cukorkoncentrációval rendelkező finomságok pár perc alatt karamellizálódnak, és szinte egyéb hozzávaló nélkül is isteni csemegévé sülnek.


A legegyszerűbb recepthez nem is kell más csak szeletekre vagy kisebb falatokra vágott kemény húsú gyümölcs, amit rádobsz a grillre és pár percig magas hőfokon sütöd őket.

Kezdő szakácsoknak is sikerélményt adhatnak a keményebb gyümölcsök, amilyen az alma, az ananász vagy a körte, a puhábbakkal már jobban kell vigyázni, ezek ugyanis hamar túlpuhulnak, ami sokat ront az élvezhetőségen.

Most lássunk még néhány tippet a gyümölcsök grillezéséhez:

1. Ahol teheted, sütés előtt ne távolítsd el a gyümölcs héját függetlenül attól, hogy később majd megeszed-e azt vagy sem. A keményebb héj segít egyben tartani a gyümölcshúst és ebben az esetben könnyebb forgatni is őket.

2. A keményebb gyümölcsöket sütés előtt beáztathatod vízbe vagy valamilyen folyadékba (gyümölcslé, pici alkohol), hogy a maximalizáld a nedvességtartalmát. Ezt a folyadékot előzőleg fűszerezheted is, akár fahéjjal, gyömbérrel vagy szegfűszeggel.

3. Sütés előtt bekenheted a gyümölcsök húsát egy kis citromlével, hogy megelőzd a bebarnulásukat.

4. A maggal is rendelkező gyümölcsöknél távolítsd a magot és ha kell a magházat is még a sütés és áztatás előtt, hogy nem a megsült, megpuhult gyümölccsel kelljen erőszakoskodni.

5. A gyümölcsöket mindig tiszta rácsra, lehetőleg ne hús után helyezd fel, sütheted akár legelőször is őket.

6. A gyümölcsök önmagukban is kellően édesek, de egy csipet barna cukorral meg is szórhatod a szeleteket sütés közben, ami még hangsúlyosabbá teszi majd az eredeti ízt.