Ez a három kiegészítő legyen nálad téli grillezéskor

A téli grillezés kihívásokkal és örömökkel teli program, amit idén is érdemes felvenned a teendőid listájára. A grillezés kicsalogat a négy fal közül a friss levegőre, elrángat a képernyő elől és a kreatív folyamatok végén egy finom étel a jutalmad. Hogy a hideg és a korai sötétedés ellenére is garantáltan sikerrel zárd a téli grillezést, erre a három kiegészítőre lesz szükséged!


Grillvilágítás

A téli grillezés egyik legnagyobb kihívása a hideg és a szél mellett a korai sötétedés. Amikor már 4 óra körül elkezd terjedni a szürkeség, nehéz nem úgy érezni, hogy vége a napnak és ideje bevonulni a lakásba. A korai sötétedés nemcsak lelkileg, hanem fizikálisan is nehezíti a grillezést, hiszen azok az esetek többségében nem rendelkeznek saját világítással. A házból kiszűrődő fény vagy a kültéri lámpák segíthetnek ugyan egy kicsit, de a árnyékolás miatt érdemes helyileg használható fényforrás felé fordulni. 

Szerencsére léteznek már grillre szerelhető lámpák, amelyekkel pontosan látod majd, hogy mi zajlik éppen a grillben. Emellett egy fejlámpa is hasznos lesz, hiszen a korai sötétedés mellett azzal is számolnod kell, hogy a sötétebb felnők miatt még a nappalok is sokszor szürkék, borongósak, elégtelen fényforrást kínálva a kinti sütéshez. A lámpa fénye viszont nemcsak, hogy segít ezen, de a meleg színeknek hangulatjavító hatása is van.

Bőr grillkötény

A grillezéshez sokan egyáltalán nem hordanak kötényt, pedig védi a ruhát a kifröcsögő zsíroktól és a spriccelő szaftoktól. Még ha nyáron mellőzöd is a kötény hordását, télen nem érdemes elhagyni. A kabátokat egyrészt ugyanis sokkal nehezebb mosni, de talán még ennél is fontosabb, hogy másrészt a vastagabb anyagra vigyázni is nehezebb a forró grill közelében. Elég csak egy picit hozzáérned egy áthevült fémes részhez és máris égettél a kabátra egy lyukat. Ezért a bőr grilles kötényt ajánljuk, ami remekül bírja a hőt és védi a ruhát. A bőr kötény egy elegáns és hasznos darab az egész éves grillezéshez, de télen egyenesen kötelező. 

A kötényen kívül azáltal is védheted a ruhádat, hogy olyan grillt használsz a kabátos időszakban, ami nem melegszik fel kívülről a belső hőfoktól függetlenül. Ilyen például a híresen jó hőtartással rendelkező kerámia vagyis kamado grill, amihez bátran hozzá is érhetsz kívülről, még akkor is, ha belül tombol benne a tűz.

Húshőmérő

A téli grilleznél még nagyobb szükség van a praktikusságra, mint egyébként. A ruha védelme és a grill bevilágítása mellett van még egy fontos szempont, amit figyelembe kell venni: a nagy hideg befolyásolja a grill működését! Amikor kint nulla körüli a hőmérséklet a grill nehezebben melegszik fel, több tüzelőt fogyaszt és hamarabb is hűl ki. Ezért muszáj minimalizálni a grill nyitogatását, amit egyszerűen megvalósíthatsz, ha: 

  • olyan ételt választasz, amit nem kell folyamatosan felügyelni
  • gyorsan elkészülő ételt sütsz
  • vagy lassan, de egyenletes hőfokot kívánó, BBQ ételt készítesz
  • okos grillre szavazol, ami folyamatosan tartja a hőt és monitorozza a grillben zajló folyamatokat
  • olyan húshőmérőt használsz, amit bent hagyhatsz sülés közben az ételben

A Meater maghőmérő stílusos, praktikus és okos megoldása megkönnyíti a kerti sütést. A hőmérőt csak bele kell szúrnod az ételbe, majd azt felhelyezni a grillre. A hőmérő ezután ott marad, amíg meg nem sül az alapanyag. A begyűjtött információkat egy alkalmazás segítségével követheted nyomon a telefonodon, akár a lakás kényelméből. Nincs több hússzurkálás vagy tető nyitogatás, ami csak bezavarva a sütéi folyamatokba. 

A téli grillezéshez csak olyan sütőben gondolkozz, aminek jól záródó teteje van és az anyaga is képes bent tartalni a meleget. A kerámia grillek péládul sokáig és folyamatosan adják le a hőt, így BBQ ételek készítéséhez és téli sütéshez is ideális társak. A fémgrillek ezzel szemben könnyebben kihűlnek, bár ezt némileg ellensúlyozhatja a grill formája. A tojás alakú grillekben ugyanis jobban cirkulál a meleg levegő, és ezáltal nem hagyja kihűlni a sütőt. Bónuszként pedig az étel egyenletes elkészítésében is közre játszik. 

Ha szeretnél te is biztosra menni a téli grillezés során, akkor irány a Grillpláza! Itt a legkiválóbb kiegészítők mellett még prémium grillekkel is találkozhatsz, ráadásul most olcsóbban szrezheted meg őket. Egy ünnepi akciónak köszönhetően 15% kedvezménnyell vásárolhatsz be, hogy a kedvenc kültéri hobbidat a téli szürkeségben is örömmel folytathasd.