Testi-lelki felüdülés Hévízen

A nagy kánikulára való tekintettel párommal elutaztunk Hévízre a négycsillagos Hotel Palace-ba, ahova már egy hónapja lefoglaltuk a szállást. Minden percét imádtuk, és mindenkinek csak ajánlani tudjuk!


A nagy kánikulára való tekintettel párommal elutaztunk Hévízre a négycsillagos Hotel Palace-ba, ahova már egy hónapja lefoglaltuk a szállást. Minden percét imádtuk, és mindenkinek csak ajánlani tudjuk!

Pénteken korán elindultunk, hiszen azt hittük – a korábbi tapasztalatokból kiindulva –, hogy nagy dugó fog várni minket az autópályán, de egész szépen leértünk Hévízre. Egy kellemes ebéd után délután 2-kor el is foglalhattuk szállásunkat a Hotel Palace-ban.

A szálloda csupán rövid sétatávolságra található a hévízi tófürdőtől, mely a világ legnagyobb természetes meleg vizű forrástava. Sokat hallottunk róla, és még nem volt alkalmunk fürödni benne, de most lehetőségünk adódott rá. Szenzációs volt, hiszen a téli mínuszok idején a kellemes termálvízben relaxálhatunk, nyáron viszont fürdőruhában lebeghetünk a tavirózsák között. 

Miután elfoglaltuk a tágas, jól felszerelt standart szobánkat, egyből a wellness részleg felé vettük az irányt. Imádunk mindent, ami spa, és úgy gondolom, hogy maga a wellness egy életérzés, ami lelkileg és testileg is felüdít. Sajnos az állandó stressz és a folytonos rohanás teljesen tönkreteszi az embert, ezért is lenne fontos, hogy mindenki évente legalább egyszer eljusson egy ilyen regeneráló hétvégére.

A szállodában térítésmentesen használhattuk a medencéket, a pezsgőfürdőt, a finn szaunát, a gőzkabint, az infraszaunát és még a dézsazuhanyt is. Párommal egészen estig kihasználtuk a sparészleg adta örömöket, melynek minden percét nagyon élveztük. Maga a wellness helyiség nagyon igényes és tiszta, ami elengedhetetlen egy ilyen nagy hotel üzemeltetésénél. 

Egy kellemes ejtőzés után farkaséhesen sétáltunk le az étterembe. A szállodai hallal szomszédos Monarchia étterem kínálatát úgy állították össze, hogy nekünk, szállóvendégeknek és az utcáról betérő látogatóknak is örömére szolgáljon. Mi svédasztalos vacsorát választottunk, de rájöttem, hogy ilyenkor – jó magyar szokás szerint – végig tudnám enni az asztalon található menüsort. Pár pohár bor és az isteni finom ételek elfogyasztása után tudtuk, hogy a következő két nap is csodásan fog telni.

Az egész hétvége ebben a kellemes, hangulatos és romantikus szellemben telt. 

Lelkileg is fel tudtam töltődni, mert a wellness szolgáltatások mellett rátaláltam a különböző testkezelések barlangjára. Hölgyeim! Ez minden nő álma. Kipróbáltam a mézes méregtelenítő hátmasszázst, ahol a hát T-vonalán speciális mozdulatokkal, mézzel végezték a kezelést. Minden percét imádtam, hiszen itt teljesen ki tudtam kapcsolni. Számos beauty szolgáltatás mellett spa és wellness kezeléseken vehetnek részt a szállóvendégek. Többek között: csokoládés peeling, karcsúsító maszk, feszesítő pakolás, szenzoros masszázsfotel.

Míg én a tejjel-mézzel folyó Kánaánban regenerálódtam, addig párom, Roland, kipróbálta a testedzés előtt igen hatékony sportmasszázst. Ennek a kényeztető programnak a lényege, hogy a feszülő, letapadt, merev, görcsös izmokat felszabadítsák, ezáltal azok rugalmasak, ellenállóbbak, terhelhetőbbek lesznek. Az intenzív masszázs felkészíti a testet a mozgásra, és hatására jelentősen növekszik az izomzat teljesítménye. A párom a masszázs után a jól felszerelt konditerem felé vette az irányt, ahol legalább másfél órát töltött. 

Az elmúlt három napra visszatekintve elmondhatom, hogy csodálatos hétvégénk volt a Hévízi Hotel Palace-ban. A tágas szobák, a félpanziós ellátás, a korlátlan wellness használat és a különleges relaxáló kezelések mellett csakis frissen és kipihenten térhet haza az ember!

Köszönjük!

Fotók: Palace Hotel

Címkék: