Egzotikus bükki wellnessparadicsom lett az Év szállása

Kiosztották az Év szállása 2014 verseny díjait: közel 250 ezer vendégértékelés és 40 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a felsőtárkányi Bambara Hotel kapta az elismerést.


Kiosztották az Év szállása 2014 verseny díjait: közel 250 ezer vendégértékelés és 40 ezer szavazat, valamint a szakmai zsűri véleménye alapján az idén a felsőtárkányi Bambara Hotel kapta az elismerést.

A versenyben három fő kategóriában hirdettek győztest. Az Év szállása mellett átadták az Év feltörekvő turisztikai települése díjat, amely Abádszalóké lett, az Év turisztikai települése címet pedig a Veszprém megyei Csesznek nyerte el.

Az előző évinél lényegesen több szavazatot kaptak a Tisza-tavi települések az Év szállása versenyben, ami a környék fejlesztését szolgáló nemzeti program hatásának is tulajdonítható. Az egy szálláshelyre eső foglalások száma Abádszalókon nőtt a leginkább, amivel a település kivívta az Év feltörekvő turisztikai települése címet.

Ráadásul itt található az Év innovatív szálláshelye különdíjjal jutalmazott Butik Design Rooms is, ahol minden szoba más-más hangulatot idéz a tópart életéből.

Kiemelkedően teljesített a versenyben a szomszédos megye is: a felsőtárkányi Bambara Hotel lett az Év szállása a népszerűségi, a minőségi és a szakmai szempontok összesítése alapján. Szintén Heves megyében található a 2014-es év romantikus szálláshelyének választott Kastélyhotel Sasvár Resort, valamint a 4-5 csillagos szállodák között a minőségi díj első két helyezettje és a szakmai díj nyertese is. 

Az egyre erősebb a verseny az apartman kategóriában, ami a családi utazások növekedésének az eredménye. A Szallas.hu versenyében az idén külön díjazták a családbarát szállásokat is: az elismerést a gyulai Családi Wellness Hotel és a sümegi vár melletti Hotel Kapitány megosztva kapta.

A közlemény idézi Szigetvári Józsefet, a Szallas.hu ügyvezetőjét, aki elmondta: nem véletlen, hogy egyre több kistelepülés büszkélkedhet kiemelkedő színvonalú vagy népszerűségű szálláshelyekkel.

A szállásfoglalók 80 százaléka interneten tájékozódik, ahol térképes kereső is rendelkezésre áll, így az árak mellett a környékbeli látványosságok és programlehetőségek is egyszerűen áttekinthetők - tette hozzá az ügyvezető. A vendégértékelések jelentősége is töretlenül nő, csak az idén közel 90 ezret adtak le a portál felhasználói.

A Szallas.hu az idén külföldi szálláshelyeket is versenyeztetett: a hotelek közül a székelyföldi Szovátán található Hotel Szeifert, míg az apartmanoknál a horvátországi Crikvenica településen a 3 Palme Apartmani bizonyult a legjobbnak.

A cég öt kontinensen több mint 120 ezer hotel, panzió, apartman és vendégház kínálatát közvetíti az utazni vágyóknak. A honlapnak több mint 700 ezer regisztrált felhasználója van, és havonta mintegy másfél millió látogató keresi fel. A szálláshelyek kiválasztását közel 250 ezer független vendég értékelése könnyíti meg. 

A Szallas.hu csoporthoz tartozik a diszkontáras csomagokat kínáló Szallasguru.hu, valamint a konferenciákhoz és egyéb céges rendezvényekhez helyszínt biztosító KonferenciaHotelek.hu.

 

MTI

Címkék: