Schulte életműve megváltoztatta a szépségipart

Október 15-én hazánkba látogat Dr. Erich Schulte, aki egymagában forradalmasította a bőrápolásról alkotott fogalmainkat. A szerényen, de tevékenyen élő traumatológus és kutató olyan kozmetikai termékcsalád fejlesztésébe kezdett, mely fájdalommentes módszerekkel képes megállítani az idő kerekét.


Október 15-én hazánkba látogat Dr. Erich Schulte, aki egymagában forradalmasította a bőrápolásról alkotott fogalmainkat. A szerényen, de tevékenyen élő traumatológus és kutató olyan kozmetikai termékcsalád fejlesztésébe kezdett, mely fájdalommentes módszerekkel képes megállítani az idő kerekét.


Dr. Schulte először traumatológusként került a bőrregenerációval kapcsolatos kérdések bűvkörében, mikor arra próbált rájönni, hogy a helyreállító sebészet hogyan tudna minél kevesebb heget hagyni a betegeken. Tudta, hogy a balesetek áldozatinál komoly életmód- és önértékelésbeli javulást idézhetne elő, ha a műtétek után idővel a sebek is elhalványodnának, de ehhez meg kellett ismernie a bőrt és annak természetes regenerációs folyamatát. A '80-as években végzett kutatásai során jött rá a kollagén elengedhetetlen szerepére a bőrgyógyulásban, és arra a tényre is, hogy a szervezet idővel egyre kevesebb kollagént termel, ami a rugalmasság elvesztéséhez, a ráncok megjelenéséhez és a bőrregeneráció lassulásához vezet.

Hosszú évek munkája során kikísérletezett egy olyan szabadalmaztatott eljárást, mellyel sikerrel tud kívülről kollagént bejuttatni a bőr mélyebb rétegeibe, ahol beépülnek és segítenek kialakítani az egészséges bőrstruktúrát. A kollagén molekulák alapvetően túl nagyon a természetes felszívódáshoz, ezért szükség volt egy olyan módszerre, mely a bőr mesterséges megnyitása nélkül lehetővé teszi a kollagénfelvételt. A Schulte csapat a kollagén feldarabolásában látta meg a lehetőséget, melyeket apró liposzóma kapszulákba zárva juttatnak le a bőr mélyére, hogy ott aztán újra összeállhassanak teljes értékű kollagénné.

Erről a Szépség Oscar díjat nyert eljárásról és kollagénes termékeiről tart előadást az első !QMS Anti-aging Konferencián október közepén, amire szeretettel vár minden szakmabelit. A helyszínen bemutatásra kerül a kezelés, mely során mindenki maga győződhet meg az eljárás hatékonyságáról és fájdalommentes mivoltáról.

A konferenciáról még több információ elérhető az esemény saját oldalán.

Címkék: