Profilom 2017. június 26. Hétfő - János, Pál

Az év legötletesebb találmányai


A technika fejlődésé legjobban mindennapi kütyüink evolúcióján lehet lemérni. Idén a piacra került, vagy még megvalósulásra váró találmányok izgalmas jövőt ígérnek. Az év legötletesebb kütyüi következnek:

Végtelen energia

Az Ampy egy olyan kis eszköz, mely a tested mozgását alakítja energiává. Míg napközben himbálózik a zsebedben, feltölt árammal bármit, aminek USB portja van. Egy kicsit hasonlít azokra a régi órákra, amelyek úgy húzták fel magukat, hogy kihasználták a csukló mozgási energiát. Ampy remélhetőleg jövőre lesz kapható.

Szeli a habokat

A Sherbrooke Egyetem diákjai egy olyan vízi járművön dolgoznak, mellyel meg akarják dönteni az emberi erővel hajtott hajók sebességrekordját. A Project Leviathan egy úszó helikopterre hasonlít, melyet egy propellerrel lehet hajtani, és az alkotók reményei szerint a végsebessége meg fogja közelíteni a 40 km/órát. Egyelőre csak tervezőasztalon létezik, de jövő nyáron már meg szeretnék kezdeni a tesztelést.

Okos jelszó

A Salt egy bankkártya méretű jelszó. A lényege, hogy a telefonod, tableted, laptopod csak akkor válik elérhetővé, ha a Salt 10 méteres közelében vannak. Ha valamelyik eszközödet elhagyod, ám a Salt kártya nálad van, például a pénztárcádban, akkor nem lehet feltörni a jelszavad. A jövőre boltokba kerülő kis eszköz várhatóan 12 000 Ft-ba fog kerülni.

Monitor növelő

Van, amikor egy monitor egyszerűen nem elég. A több monitoros megoldást eddig otthon, egy asztali géppel egyszerűen meg lehetett oldani, ám a laptopok esetében be kellett érnünk a kis látószöggel. A Packed Pixels egy hordozható monitor, melyet a laptop képernyőjéhez lehet illeszteni és mintegy 10 hüvelykkel megnöveli a monitor méretét.

Írta: Mizsei Károly
További cikkek a szerzőtől
 Facebook