A Kawasaki új motorja erősebb, mint egy repülőgép: 300 lóerővel 420 km/h végsebességre képes

  • írta:
  • 2014.11.21

Hogy mit tud a Kawasaki Ninja H2R? Összehasonlításképpen: a motorja 4,5szer erősebb, mint egy második világháború környékén tervezett néhány személyes kis repülőgépnek.


Hogy mit tud a Kawasaki Ninja H2R? Összehasonlításképpen: a motorja 4,5szer erősebb, mint egy második világháború környékén tervezett néhány személyes kis repülőgépnek.

Csakhogy ezt az irgalmatlan teljesítményt az ember a lába közé veheti, és nem egy viszonylag biztonságos fülkében ücsörögve, hanem az aszfalt felett suhanva élheti át, hogy milyen a hangsebesség egyharmadával száguldozni.

Sajnos a 400 km/h feletti végsebességet csak a versenypályákon lehet majd látni, mert az utcai változatot némileg kénytelenek lefojtani, bár így is 200 lóerőt kell majd a motorosnak – vagy nevezzük inkább pilótának – kordában tartani. És a mindennapi használathoz természetesen lecserélték a versenyverzió „szárnyait” visszapillantókra, illetve lámpákat is szereltek rá, ám a legtöbb alkatrész és technika a két típus között teljesen megegyezik. A versenyváltozat várhatóan 12 millió forintba fog kerülni.

Címkék: