„A kényeztető bőrfeszesítő kezelésnek azonnal látszott az eredménye”

A !QMS Medicosmetics termékeivel és kezeléseivel gyakorlatilag azóta szemeztem, hogy újra megjelentek a magyar piacon. A sokat ígérő cikkek és az alapító orvos – aki maga is a bőr helyreállításával foglalkozott – meggyőző életútja után adtam egy esélyt az Activator kezelésnek. A kollagénes bőrfiatalító kezelés kellemes emlékeket és szebb bőrt adott nekem.


Az időpont egyeztetés után, izgatottam vártam a kezelést, de semmit nem változtattam a bőrápolási rutinomon, hogy tényleg felmérhessem a !QMS termékek hatását. A kezelést megelőző nap apró figyelmesség gyanánt SMS-ben írták, hogy szeretettel várnak, így még véletlenül sem nézhettem el az időpontot.

A szépségszalonban csendes, barátságos környezet fogadott, aminek nagyon örültem, hiszen itt kellett eltöltenem a következő 90! percet. A halk zene, a finom, enyhe illatok és s mérsékelt világítás olyan bensőséges hangulatot teremtett, ahol nem okozott problémát szó szerint és átvitt értelemben is levetkőznöm.

Mivel ez volt az első szalonbeli kezelésem, ezért arcdiagnosztikával kezdtünk. Egy alapos arctisztítás után (hogy tisztán látszódjon a bőr minden pórusa) be kellett hajolnom a diagnosztikát végző gépbe, ami fotókon rögzítette a látottakat. Így a kozmetikus képet kapott arról, hogy az Activator kezelés melyik részét és hogyan kell személyre szabnia. Miután átbeszéltük a bőrápolási szokásaimat és a látottakat a vidám, de nagyon profi hozzáállást tükröző kozmetikusommal, bele is kezdtünk a kezelésbe.

A tisztításon már ugye túl voltunk, ezért a sort a gyümölcssavas hámlasztás követte. A picit hideg, enyhén maró (de nem kellemetlen) hatású Exfoliant Fluid felkerült a kritikus területekre, hogy eltávolítsa az elhalt hámsejteket és minden felületi szennyeződést, ami esetleg visszamaradt volna.

Ezután került fel az Algene Modelage Mask, amitől eleinte egy picit tartottam, hiszen a szemre és a szájra is felkenik a híg masszát. Pár perc múlva az anyag megszilárdul és egyben le lehet szedni, de ez a teljes bezártságérzet egy kicsit riasztott. De alaptalanul féltem, ez volt az egyik legérdekesebb és legjobb része a hosszú kezelésnek. A tápanyagokban gazdag pakolás, ami a pórusok mélyére is behatol, majd onnan is eltávolít minden szennyeződést, meglepően nehéz és hideg volt elsőre. Már eleinte sem volt folyós az állaga, nem kellett aggódnom, hogy ha megmozdulok lefolyik, idővel pedig tényleg teljesen megszilárdult. Hogy a hirtelen jött sötétségben ne érezzem olyan egyedül magam, Nikitől ápoló kézmasszírozást is kaptam, így hiába volt korlátozva az egyik érzékszervem, egy másik nagyon is jól érezte magát éppen.

A bőr – hatóanyagok fogadására való – előkészítésének utolsó lépése a Freshening Tonic felvitele volt, ami visszaállítja a bőr normál pH-ját és enyhén puhítja a bőrt.

Az előkészítés után jöttek a nagyágyúk, azok a hatóanyagok, amitől ránctalan, egységes és kisimult lett a bőröm. Mivel nekem enyhén száraz volt az arcom, ezért az erősebb hatású Night Collagen Cream került fel rám, hogy egészen lehatolva a mélybe, belülről töltse fel a bőrt. A kellemes illatú krém után jött az Activator Mask (amiből aztán kaptam egy úti kiszerelést is). Gyorsan ható anyagai azonnal felszívódtak, és míg hatott a maszk, addig újra kaptam egy masszázst, ezúttal a dekoltázs és a nyak területe élvezett kitüntetést. Ez volt az a pont, ahol elaludtam. A rám terített pokróc melege, a kényeztetés, a lágy muzsika és a finom krémes illatok úgy öleltek körbe, mint egy gyógyító anyai ölelés. Pár perc után felfrissülve tértem magamhoz, hogy a utolsó jó tanácsok mellé megkapjam a napvédős nappali krémemet, amivel biztonságban kimehettem a napsütésre a gyümölcssavas hámlasztás után is.

Igazi felüdülés volt ez a kényeztető másfél óra, aminek végén tiszta és egységes lett az arcbőröm, a ráncaim mélysége csökkent, és összességében nagyon jól éreztem magam. Már csak ezért is megérte elvégeztetni az Activator kezelést. Hogy mire megyek legközelebb még nem tudom, de az időpontot már most lefoglaltam, mert egy hónapos várólistával kell számolni.