Ötletek az otthoni wellness tér kialakításához profiktól

Az otthoni wellnessezés világa élőbb, mint valaha. A több évtizedes tapasztalattal rendelkező wellness cég, a SpaTrend sem ülhet hát a babérjain. Megannyi újításuk és innovatív megoldásuk mellett, az ürömi bemutatótermüket is megújítják. A tervek elkészítésére pályázatot írtak ki, amire Ön is szavazhat.


A jakuzzikat, kerti bútorokat, napernyőket, grilleket és szaunákat felvonultató bemutató terem arculatváltása már rég óta terítéken volt, de a tavalyi év adta meg a végső lökést a cselekvéshez. Ahogy egyre népszerűbbé vált az otthonokban kialakított wellness sarok, terasz vagy szoba, úgy nőtt az igény is egy olyan bemutatóterem után, ami ezt az otthonosságot tükrözi.

A SpaTrend tehát nyílt pályázatot hirdetett, hogy az ország lakberendezői megmutathassák saját wellness tér elképzelésüket. A 16 döntős pályamunka már elérhető, így bárki megtekintheti, hogy ötleteket merítsen saját otthonának átalakításához. Sőt, mindenkit biztatunk is a tervek megnézésére, hiszen a szakmai zsűri értékelése mellett egy közönségdíj is kiosztásra kerül, amihez az Ön szavazata is szükséges.

Szavazni naponta egyszer lehet, így egymást követő napokon, akár több kedvencének munkáját is méltathatja. Szavazni azért is érdemes, mert értékes ajándékokat sorsolnak ki a szavazók között.

Ha pedig valakinek a munkája különösen elnyerte tetszését, akkor a szavazáson túl, pár kattintással, akár árajánlatot is kérhet közvetlenül a tervezőtől, hogy személyre szabott tervekkel egyengesse az Ön wellness terének születését!