- írta: Peitli Csilla
Az otthoni wellness hazai nagykövetei
- írta: Peitli Csilla
- 2024.05.20
20 éve, egy véletlen találkozás nyomán született meg a gondolat, hogy Magyarországon is minél többen ismerhessék meg az otthoni wellnesst és építsék be a minőségi pihenés a mindennapokba. A SpaTrend több, mint 5000 eladott jakuzzi után még mindig ezen dolgozik!
Húsz éve még csak egy ötlet volt a SpaTrend, ma már egy többszörösen díjnyertes és közel 35000 elégedett ügyféllel rendelkező prominens cég. Vezse Roland a cég alapító ügyvezetője, így nyilatkozott a kezdetekről:
"2003-ban meghívtak Hollandiába, és egy estét egy amerikai jakuzziban töltöttünk el a barátaimmal. Az élmény örökre megváltoztatta az életem, majd hamarosan megalapozta az otthoni wellness kultúrájának terjesztését hazánkban.”
A kezdeti garázsvállalkozás kivételes ügyfél-központúságának köszönhetően hamarosan kinőtte magát és egy nagyobb telepre költözött. Ma már három városban is található bemutatótermük, de az ügyfelek igényeinek megismerése még mindig elsősleges szempont. Ennek megfelelően alakították ki a vállalati kultúrát, hogy egy olyan szervezetet hozzanak létre, ahol a vásárlókkal való harmonikus kapcsolat kialakítása és fenntartása az alapelv.
A bemutatótermekben igények környezetben nézheti meg mindenki a prémium jakuzzikat, kerti bútorokat, grilleket és árnyékolókat és hasznos tanácsokat, tippeket valamint tervezési segédletet kaphatnak az érdeklődők a szakértőktől.
A több nemzetközi elismeréssel is rendelkező cég 2000-es évek végén útjára indított a SpaTrend Expót, Közép-Európa legnagyobb jakuzzi kiállítását és vásárát, amely évente többször várja az otthoni wellnessre kíváncsiak táborát. Az ingyenes rendezvénynek központi eleme a legújabb trendek megismertetése és a wellness mindennapokra gyakorolt pozitív hatásainak megismertetése.
Ha téged is érdekel az otthoni wellness, masszázsmedencét vagy időtálló kerti bútort, netán minőségi grillt keresel, akkor látogass el a SpaTrend valamelyik bemutatótermébe!