Sokat ülsz a gép előtt? Mondjuk melyik a jakuzzi befúvó lesz a megmentőd!

Az otthonról dolgozók száma jelentősen nőtt az utóbbi időben. A sok pozitívum mellett ez azzal a veszéllyel is kecsegtet, hogy kevesebbek állunk fel a gép elől és egy ültő helyben nyomjuk le a munkát. A sok ülés negatívumait pedig hamar megérezzük a testünkön. A HotSpring masszázsmedence erre is nyújt megoldást!


Ma már a számítógép annyira beleivódott a mindennapjainkba, hogy a munka végeztével sem hagyjuk ott a gépet. Ezen játszunk, nézünk filmeket és tartjuk a kapcsolatot a világgal. Emiatt nem is csoda, hogy egyre többeknél jelentkeznek krónikus fájdalmak az állandó üléstől és a helytelen tartástól. Erre a problémára ad enyhet a HotSpring jakuzzik különleges befúvója, a moto-massage!

A moto-massage jet a 80-as évek forradalmi újítása volt, de még ma is egyedülállónak számít a piacon. Különlegessége abban rejlik, hogy mozgó alkatrész nélkül is képes végigmasszírozni az egész hátat, kiemelt figyelmet fordítva a gerinc melletti tartó izmokra. A jet tehát valójában nem egyetlen befúvóból, hanem egy jet rendszerből álló, amelynek tagjai egymás után lépnek működésbe, így imitálva a fel-le mozgó vízsugarat.

Mozgó alkatrész híján azonban sokkal tartósabb és kevésbé sérülékeny, mint a hasonló jetek, így hosszú ideig élvezheted a kényeztető lazítást. Ennek a levédett masszázsrendszernek a legújabb típusával találkozhatsz a mai medencékben, ami már nem egy, hanem két erőteljes vízsugarat vet be a befeszült izmok relaxálására. Ez a Motomassage DX, ami a Highlife és a Highlife NXT sorozat medencéiben is megtalálható. A befúvó segítségével az egész napos igénybevétel miatt túlterhelt izmok megpihenhetnek egy kicsit és ellazulhatnak a meleg vízben. Érdemes napi 20-30 percet a medencében töltve regenerálódni, hogy másnap újra frissen, üdén és izomfájdalmak nélkül folytathasd a munkát!