Profilom 2017. június 23. Péntek - Zoltán

Ezzel az egyszerű lépéssel hátrahagyhatod a rossz szokásokat


Február elején már kénytelenek vagyunk szembesülni azzal, ha nem úgy haladnak az újévi fogadalmaink, ahogy gondoltuk. A rossz szokásokat magunk mögött hagyni az egyik legnehezebb dolog, pedig Dr.Judson Brewer (a University of Massachusetts Medical School professzora) szerint nem is kell ehhez olyan sok erőfeszítés.

A változás kulcsa az életünkre és a lelkiállapotunkra negatív hatással lévő dolgok tudatos megfigyelése és elemzése. A TED-en szélesebb körben is megismeretett mindfullness tréning első lépése a rossz szokás beazonosítása, majd az arra való vágy felszínre törésének alapos vizsgálata. Az elmélet mögötti tudományos rész azon a megfigyelésen alapszik, hogy agyunk az egyszer (kétszer, háromszor) pozitív érzéket keltő dolgokat stresszhelyzetben vagy borús kedélyállapotunkban előszedi, hogy felvidítson. Az édes ételek, az alkohol és a dohányáruk fogyasztása életünk során valamikor jobb kedvre derített, így az agy ezeket propagálja, hogy endorfin termelést segítsen elő.

Az ördögi kör megtörése a jelenség iránti kíváncsiság felszításával kezdődik, majd azzal folytatódik, hogy megnézzük valójában milyen érzéseket is váltanak ki ezek a cselekedetek belőlük. Ahelyett, hogy a rossz szokások jutalmazó funkciójára koncentrálunk, figyeljük meg, hogy milyen íze, illata és a hatása van ezeknek, így szembesülhetünk ténylegesen negatív oldalukkal. Ha az agy felismeri, hogy a rossz szokások valójában nem is annyira élvezetesek, akkor az endorfinkibocsájtás is csökken, így az alkalmazásuk utáni jó érzés is mérséklődik, majd eltűnik. Amikor a rossz szokások megismétlésének kényszere elmúlik, kiszállhatunk a spirálból.

A rossz szokásokat a legkönnyebben jó szokásokkal helyettesíthetjük. Az esti nasi vagy a második vacsora helyett, iktass be egy masszázsmedencés szeánszot, ami eltereli a figyelmed és megadja azt az örömöt, amit korábban az étel váltott ki. A vacsora utáni cigi helyett izzítsd be a szaunád, és a dohányfüst helyett merülj el a gőzben, ami kitisztítja a tüdőt és pozitív érzésekkel tölt el. Ez az egyszerű módszer alapos önvizsgálatot igényel, de megéri megpróbálni.

Írta: Peitli Csilla
További cikkek a szerzőtől
 Facebook