Hideg-meleg terápia szauna nélkül az egészségért

A váltó terápia egy nagyon népszerű módszer az immunrendszer erősítésére, a gyulladások csökkentésére és az általános közérzet javítására. A meleg és a hideg környezet gyors változtatása otthoni körülmények között is reprodukálható szauna és masszázsmedence segítségével. Most ez utóbbinak a mikéntjéről és hatásáról lesz szó!


A váltó terápia lényege, hogy a test felmelegítése után egy gyors lehűlési szakasz következzen. A felmelegedéssel az erek kitágulnak, a véráramlás felgyorsul és így hatékonyabbá válik az oxigén és tápanyagellása a sejteknek. A lehűlés során pont az ellenkezője történik, az erek összehúzódnak és a vérellátás a legfontosabb szervek köré összpontosul. Ez pedig segíti az méregtelenítést, csökkenti a gyulladást és támogatja a gyors regenerációt, elsősorban az izmokban. Ennek köszönhetően a sportolók már rég óta használják edzések után ezt a technikát a felépülés során. 

Otthoni körülmények között is rekonstruálhatod ezt a hatást masszázsmedence használattal, majd egy gyors hideg vizes zuhannyal vagy dézsafürdőbe való merüléssel. Az izomregeneráció mellett pozitívan hat a keringési rendszerre, a kedélyállapotra és energiaszintre, az alvásminőségre, a bőr rugalmasságára és javítja a szervezet ellenálló képességét is. 

A terápiát gyakran a szaunával hozzák kapcsolatba, hiszen ott a magas hőmérséklet adott, de a kutatások azt mutatják, hogy a vizes közeg sokkal gyorsabban és erőteljesebben melegíti fel a szervezetet a levegőnél. Hiába van akár 90°C is a szaunában, a masszázsmedence 40°C-os vizében ülve a maghőmérséklet növekedése előbb következik be és tovább fennmarad, hiszen a vízben az izzadás hűtőhatása sem működik megfelelően. Már 20 perces jakuzzis fürdő is elég ahhoz, hogy feltornázd a tested hőmérsékletét és elérd az ehhez kapcsolódó élettani hatásokat. 

Ezt követően pedig jöhet a hideg, 5-15°C-os vízben való gyors megmerülés a szervezet sokkolására. Télen, amikor kint mínuszok repkednek, elég csak kiszállni a vízből és pár percig a fagyban pihenni, amíg le nem hűl a test. Ez az eleinte kellemetlen élmény hamar megszokottá válik, aminek pozitív hatásait már az első pillanattól kedve élvezheted. 

Hogyan végezd lépésről lépésre a váltó terápiát a maximális hatás érdekében?

Melegedés

Az első lépés a test felmelegítése, amihez 15-20 percre szállj be a 38-40°C-os masszázsmedencébe. Az első 5 percben hagyd, hogy testedet átjárja a meleg, ellazulj és beinduljon az izzadás. Ezt követően használhatod a masszázsjeteket is igény szerint vagy csak élvezheted, ahogy lassan átjárja a hő minden fáradt porcikádat és kihúzza a tagjaidból a hideget és a fájdalmakat. 

Fókuszálj a légzésre. Hagyd, hogy izmaid elernyedjenek és elméd lecsendesedjen. Próbáld meg elengedni a stresszt és koncentrálj a tested jelzéseire! Éld át a pillanatot.

Lehűlés

A meleg vizes hidromasszázs kellemes percei után jön a gyors és azonnali lehűlés. A csaphideg vízzel feltöltött dézsa vagy a hideg vizes zuhany hőfoka legyen 5-15°C között, hogy elég legyen 1-3 percre alámerülnöd. Ne lepődj meg, ha kezdetben elakad a lélegzeted, a sokk hatás teljesen természetes. Folytasd a légzésre való koncentrálást. Lassan és mélyen lélegezz, hogy lecsillapítsd az idegrendszered. Mivel nem az a cél, hogy kínozd magad vagy elviseld a szükségtelen fájdalmat, ezért csak 30-60 másodperces lehűléssel kezdj, és innen haladj a 3 perc felé idővel.

Ismétles

A melegítés és a lehűlés váltakozását többször is megismételheted, a hatás csak annál erősebb lesz. Akár 2-4 alkalommal is elvégezheted a váltó ciklust, különösen izomláz vagy komolyabb megerőltetés esetén ajánlott a több kör. Az ismétlések száma nincs kőbe vésve, függ az időtől, a fizikai állapotodtól és hogy mennyire vagy hozzászokva az extrém körülményekhez. Ami viszont fontos, hogy mindig lehűléssel zárd a kört. 

Bármilyen csábító lenne a hideg víz után még egy kicsit beülni a melegbe, ha a fagyos fürdő után hagyod abba a terápiát a gyulladáscsökkentő pozitívumokat tovább élvezheted!

Heti szinten 2-3 alkalommal is adózhatsz a váltó terápia előnyeinek, amihez most kedvezményes áron szerezheted be álmaid masszázsmedencéjét. A SpaTrend készletkisöprő akciójában hatalmas kedvezményekkel vásárolhatsz prémium jakuzzikat. De csak amíg a készlet tart!