Nehezen alszol el? A masszázsmedence segít!
- írta: Peitli Csilla
- 2026.02.26
Az alvás jelentőségét hajlamosak vagyunk lebecsülni, pedig a kiegyensúlyozott élettől egészen a diéták betartásáig rengeteget számít, ha megvan a napi 7-9 óra pihentető és zavartalan alvás. Ennek elérésében segít a masszázsmedence!
Vannak napok, amikor minden összecsap a fejünk felett. A túlzott stressz és a temérdek feladat, amit el kell végeznünk vagy a sok döntés, amit meg kell hoznunk, mind leterheli az idegrendszerünket. Az európai lakosság 25%-a szenved depressziótól vagy valamilyen mértékű szorongástól. Ez a zaklatottság pedig megnehezíti az elalvást és a minőségi, mély alvás elérését is.
Az alvás esetében nem csak az számít, hogy hány percig forgolódunk az ágyban, hanem az is, hogy is elérjük-e a mély alvási fázis és milyen hosszan tudunk ott maradni. Ebben a fázisban dolgozza fel az agy a nap során kapott információkat és fordít energiát a test regenerálására is.
A forró víz segít egyensúlyba hozni az idegrendszert, megnyugtat és ellazít. Ahogy az izomgörcsök lassan feloldódnak a meleg és a masszázs együttes erejének hatására elmúlik a harcolj vagy menekülj pánik a szervezetből, a légzés normalizálódik és a stresszhormonok lecsökkennek.
A víz lágy és meleg ölelésében szerotonin vagyis boldogsághormon termelődik a testben és fokozódik a melatonin termelés is. Ez az a hormon, ami segít majd a gyorsabb elalvásban.
Ezt a hatást támogatja, hogy a meleg vízből kiszállva gyorsan visszahűl a test, amit az úgy érzékel, hogy ideje aludni menni. A természetes cirkadián ritmusunk szerint ugyanis a pihenő, alvási szakaszhoz érve a test hőmérséklete esik (ezért fázunk olyan gyakran, amikor a szokásosnál tovább fennmaradunk). A masszázsmedence ezt a hatást utánozza, amit az agy úgy érzékel, hogy eljött a pihenés ideje.
Ha tehát nehezen alszol el esténként, akkor lefekvés előtt 1 órára ülj a masszázsmedencébe, már 20 perces hidromasszázs is elég, hogy a test átmelegedjen, a feszültség távozzon és az agy megnyugodjon. Ezután készülhetsz a megszokott módon a lefekvéshez, álmod gyorsan jön majd a szemedre.
Az izmok ellazulása, a stressz csökkentése és a szerotonin jelenléte miatt pedig az alvás minőségi is javul az éjszaka folyamán. A tartós hatás érdekében, érdemes minél gyakrabban hódolni a jakuzzizás örömének, akár minden nap.
Egy minőségi otthoni masszázsmedencével ezt minden további nélkül megteheted, amikor csak szeretnéd. Ha segítségre van szükséged a jakuzzi márkák, típusok és modellek erdejében való eligazodáshoz, téged is vár a SpaTrend Expo. Az ország három pontján (Üröm, Törökbálint, Nyíregyháza) megrendezett jakuzzi kiállítás és vásár március 6-ig fogadja az érdeklődőket, többet között személyes tanácsadással!

