Egy 80 négyzetméteres lakás tavaszi színekben

  • írta:
  • 2015.02.02

Arra kérdésre, hogy vajon könnyebb vagy nehezebb tervezni egy olyan megrendelőnek, aki részletes, konkrét célokkal keresi meg a lakberendezőt, a Flat Art 2000 Lakásművészeti Stúdió egyik tagját, Szentesi Nórát kérdeztük.


Arra kérdésre, hogy vajon könnyebb vagy nehezebb tervezni egy olyan megrendelőnek, aki részletes, konkrét célokkal keresi meg a lakberendezőt, a Flat Art 2000 Lakásművészeti Stúdió egyik tagját, Szentesi Nórát kérdeztük.

A téma apropója pedig az a budapesti lakás, amelynek teljes lakberendezését kérték a megrendelők, és mivel a stúdió korábban már ismerte az ügyfelet, ezért minden bizonnyal könnyebb volt a közös munka. Ám mi jellemző az első alkalommal? „Alapvető tényező, hogy a lakás tulajdonosai a legtöbb esetben az internetről legyűjtött anyagokkal keresnek meg minket. Ez nem is baj, hiszen így mi is jobban értjük, és egy kicsit talán meg is ismerhetjük őket, ám ha a gyűjtésükben a színpaletta minden árnyalata szerepel, vagy a stílusok között sem tudnak határozni, akkor nincs könnyű dolgunk.” – osztja meg tapasztalatait a tervező.

A budapesti, 80 nm-es otthon esetében a színek adva voltak, mert a megrendelőnek már határozott elképzelése volt arra vonatkozóan, hogy a rózsaszín egyik árnyalatát szeretné látni a közösségi terekben, és a gyerekszobák színei is lehetnek élénkek, vidámak. Így született meg a „Családi otthon tavaszi színekben”, ahol a tervezők a rózsaszín mellett üde tavaszi színeket álmodtak meg az új otthonba, és a zöld-pink-lila színösszeállítást kellemesen ellensúlyozza a fehér szín konzekvens használata, melyet a bútorokban megjelenő némi sötét dió szín tesz teljessé.

A lakás beosztása nem volt ideális a háromgyermekes család számára, ezért az eredeti elosztásra már egyáltalán nem lehet ráismerni, hiszen szinte minden közfalat visszabontottak a tervezők, és újabb szobák, beugrók jöttek létre, amelyek jobban kiszolgálják a soktagú család igényeit. „Izgalmas feladat volt, hogy miként oldjuk meg ezeket az igényeket, így például az étkező vagy a dolgozósarok beugrója, továbbá a tolóajtók alkalmazása segített abban, hogy helyet nyerjünk, és olyan tereket hozzunk létre, amelyek sokfunkciósak, ám a lakás mégis megőrizheti szellős jellegét.” – avat be a részletekbe Nóra.

Az ügyfelek igényének megfelelő kialakítást kapott a reggeliző pult, amely térelválasztóként is funkcionál, illetve jelentősen megnöveli a teret az asztal fölé helyezett tükörfal. A gipszkartonból épített terek és a bútorok összhangja a lehető legtöbb rakodófelületet adja, így anélkül lehet kellemesen pakolni, hogy az a zsúfoltság hatását keltené. Mivel a család egy második oázisnak tervezte ezt a lakást, ezért a praktikusság került szem elé. A hangulatos megoldásokkal egy vidám, színes otthon várja a mostmár ötfősre bővült családot.

  
  
  

www.flatart.hu 

Címkék: