Kíváncsi vagy milyen az ősi magyar szauna?
Csak kevesen tudják, de a magyarok is szaunáztak, csak épp izzasztókunyhó szertartásnak hívták, és a testi megtisztuláson túl a lelki harmónia elérése is cél volt. Mai élő hagyományként jelenleg az indián törzsek körében találkozhatunk ezzel, de hazánkban újraéledő szertartásként a keleti régióban rátalálhatunk.
Csak kevesen tudják, de a magyarok is szaunáztak, csak épp izzasztókunyhó szertartásnak hívták, és a testi megtisztuláson túl a lelki harmónia elérése is cél volt. Mai élő hagyományként jelenleg az indián törzsek körében találkozhatunk ezzel, de hazánkban újraéledő szertartásként a keleti régióban rátalálhatunk.
Az alapokat az izzasztókunyhó szertartás adja, amely több természeti népnél fontos rituálé volt. A kunyhó egy ágakból hajlított félgömb alakú építmény, úgynevezett „teknős”, amit takarókkal, szőnyegekkel, nemezzel, ritkán bőrrel borítanak be. A ház építése lehet közösségi munka, de ha csak a szertartásra érkezünk, akkor is aktív részesei lehetünk a testi-lelki megtisztulásnak.
A kunyhó közepén egy gödör található, ahová a 3-4 órán keresztül hevített izzó kövek kerülnek. A felforrósodott vulkanikus kövekre gyógynövényeket (zsálya, édesfű, oshagyökér) tesznek, majd vízzel locsolják. A szertartás négy körből áll, és mindegyik kör alatt újabb és újabb kövek érkeznek a kunyhóba. Egy-egy kör fél órán át tart, miközben imákat, áldásokat, fohászokat mondunk, énekekkel lelkünket tisztítjuk. A folyamatos lélegzés lehetővé teszi, hogy a keletkezett gőzt, a gyógynövények párlatát könnyedén belélegezhetjük. A gőz nem csak belélegezve, de bőrünkön keresztül is jótékonyan hat. A sátorban az illő az öltözködés, a könnyed ruházat, ám semmiképpen nem engedett meg a meztelenkedés.
