kókusztej

A kókusztej a növényi tejek között is előkelő helyet foglal el, hiszen sok mindenre felhasználható, és már itthon is könnyen beszerezhető. Nagyobb áruházakban is lehet kapni, nem kell speciális igényekre szakosodó diétaboltokat felkutatni érte, de akár otthon is elkészíthető. A kókusztej ugyanis a kókusz fehér húsából nyert folyadék (nem a dióban található lé), mely kalóriában szegény és a tejre érzékenyek is bátran fogyaszthatják.


Elkészítését tekintve kétféleképpen is gyártják. Az egyik mód a fehér hús közvetlen préselése, mely zsíros, testes (a tejnél valamivel sűrűbb) állagot eredményez. A másik a másodlagos főzet, amihez vízben áztatják a kókuszt, így az abból kioldódó anyagok adnak egy enyhén opálos, híg folyadékot. Míg ez utóbbi inkább tejszerű, tehát főként annak kiváltására szolgál, addig az előbbi változat intenzívebb íze miatt főzéshez ideálisabb. Keleties szószok és pácok kedvelt alapanyaga és édességek készítéséhez is ideális.

recepek, melyekben kókusztej található


Hozzávalók