Gyümölcsevés a boldogság titka?

Sokkal pozitívabban és kiegyensúlyozottabban állnak az élethez azok, akik napi szinten fogyasztanak elegendő gyümölcsöt és zöldséget – derül ki egy Redzo Mujcic által vezett kutatásból, amire a Queenslandi Egyetemen került sor. A több mint 10 ezer ember bevonásával végzett kutatás az emberek étkezési szokásai és a hangulatuk között keresett összefüggést. 

A tanulmány azt a meglepő képet mutatta, hogy azok voltak a legboldogabbak, akik napi öt adag zöldséget és öt adag gyümölcsöt fogyasztottak, de ez mindössze a vizsgált emberek 10 %-ára volt igaz. Alapvetően csak nagyon kevesen esznek ennyi gyümölcsöt rendszeresen, holott sokkal stresszmentesebbek és elégedettebbek lehetnénk ennek következtében.

Az egyetem egészségügyi részlegének kutatói azt is megnézték, hogy mi az a küszöb, ami felett már jelentős javulásra számíthatunk lelkiállapotunkat tekintve. A jó hír, hogy a 10 egységet nem kell elérni a mentális egészségünk azonnali erősödéséhez, de 8 egységet azért muszáj elfogyasztani, lehetőleg vegyesen.

Pontosan mennyi az egy egység?

Zöldségből 1 egységnek számít hat retek, egy nagyobb paradicsom, egy répa vagy például 10 dkg főzött lencse. Gyümölcsből egy egységnek számít egy alma, egy narancs, egy körte, 3 dkg aszalt gyümölcs vagy 2 dl gyümölcslé.

Címkék: