Profilom 2018. január 16. Kedd - Gusztáv

Kétnapos portugieserfeszt várja a borkedvelőket Pécsen


Nemzetközi szemlét és borkóstolót tartanak a portugieser népszerűsítésére pénteken és szombaton Pécsen.

A pécsi önkormányzat támogatásával harmadik alkalommal sorra kerülő, Portugieser du Monde elnevezésű megmérettetésen 8 ország termelőinek 65 portugieser borát és legalább 25 százalékban portugiesert tartalmazó házasítását mutatják be-

A mintákat az első napon nemzetközi szakértő zsűri értékeli, a borokból másnap a nagyközönségnek tartanak kóstolót 15 és 20 óra között a Zsolnay Kulturális Negyedben.

Győrffy Zoltán főszervező hangsúlyozta: a szemlével a Közép-Európában elterjedt, és a régió "kikerülhetetlen" szőlőjéből készülő vörösborra szeretnék felhívni a figyelmet, amely ritkán kerül reflektorfénybe az olyan világfajták mellett, mint a cabernet franc, a cabernet sauvignon, a merlot vagy a pinot noir.

E fajta sokkal többre képes, mint amire a legtöbben és a legtöbb helyen használják, nemcsak friss, könnyű primőr, hanem magas minőségű, különleges borok készítésére is alkalmas - mondta a főszervező. Hozzátette, hogy a termelőknek ezért is érdemes a jelenleginél több figyelmet szentelniük a portugiesernek.

Győrffy Zoltán úgy vélte, hogy a portugieser megbecsültségét növelné a fajtakutatás beindítása, amely tudományos hátteret biztosítana a szőlészek és borászok munkájához.

 

MTI

Írta: Faragó Zoltán
További cikkek a szerzőtől
 Facebook