Profilom 2018. január 16. Kedd - Gusztáv

Okosodó tollak


Ma már a porszívó helyettünk takarít, a fűnyíró felügyelet nélkül is egyengeti a gyepet, a telefonokat pedig lassan legkevésbé telefonálásra használjuk. Úgy tűnik, egyre nagyobb az igény, hogy a használati tárgyaink alapfunkciójukon túl is szolgálatunkra legyenek. Ebbe a vonalba illeszkedik bele az új okostoll a LiveScribe-tól.


Ez a vaskosabb toll benyomását keltő íróeszköz a LiveScribe Sky Wifi névre hallgat, mely elnevezés már sokat elárul az eszköz hagyományos feladatain túl nyúló teljesítményéről. A cserélhető heggyel rendelkező toll éppúgy alkalmas írásra, mint az általunk írt vagy rajzolt szöveg digitalizálására – és ami ennél is fontosabb: mindkettőre egyszerre. Amit papírra vetünk, rögtön felvételre kerül, hogy aztán vezeték nélküli kapcsolat segítségével az Evernote archiváló alkalmazásba feltöltve megőrizhessük az utókornak. Mindegy, hogy órai tananyagról, konferenciajegyzetekről vagy egyszerű levelezésről van szó, a Sky Wifi Smartpennel megtarthatjuk a papíralapú írásforma szépségét, anélkül, hogy elveszítenénk a későbbi formázhatóság, szerkeszthetőség opcióját.

 

Többé nem kell feltétlenül a nehéz laptopokat magunkkal hurcolni, és felesleges aggódni a lemerülő akkumulátorok miatt is, elég ezt az okostollat bevetni, hogy szabadon jegyzetelhessünk. Ha pedig már elfáradt a kezünk a sok írásban, akkor egyszerűen felvehetjük a beszélgetést, mert a Sky Wifi Smartpen hangok rögzítésére is alkalmas. Megörökíthetjük vele az előadások anyagait, fontos megjegyzéseinket, de akár telefonszámokat is táplálhatunk bele, attól függően, hogy éppen mire van szükségünk.

 

Az okostoll lehetővé teszi, hogy a 21. század technika központú világában is megtarthassuk a hagyományos papírt, szem előtt tartva mindazt a fejlődést, amit már elértünk. Egy speciális anyagból készült jegyzetfüzettel pedig számtalan egyéb feladat is elvégeztethető a Sky Wifivel, melyet most akár 8 GB tárhellyel is megvásárolhatunk, hogy tényleg a miénk lehessen a korlátok nélküli papíralapú jegyzetelés.

Írta: Peitli Csilla
További cikkek a szerzőtől
 Facebook