Profilom 2017. október 24. Kedd - Salamon

Szépség Oscart nyert a bőrfeszesítés úttörője


Az orvosok már rég óta próbálnak módot találni a sérült, a megnyúlt és a valamiképpen elváltozott bőr minél tökéletesebb helyreállítására. A rekreációs arcműtéteket végző Dr. Erich Schulte is ennek a munkának köszönhetően ismerte fel először a kollagén jelentőségét, amit képes volt kívülről bejuttatni a bőrbe, hogy az megkezdhesse természetes regenerációját.

Dr. Schulte betegei a legtöbbször olyan balesetek áldozatai közül kerültek ki, akiknél valamilyen bőrtorzulás vagy akár ebből fakadó funkciózavar alakult ki. A helyreállító plasztika a legtöbb esetben hatásos volt, de a műtétek utáni sebgyógyulás ugyanúgy hegekkel járt, amely esztétikai és érzelmi problémákat hagyott maga után. A műtetek sikerességének és a páciensek életének minőségi javításának kutatása közben fedezte fel Schulte doktor a kollagén nélkülözhetetlen szerepét. Enélkül a fehérje nélkül a sebek nem gyógyulnak, a bőr elveszti rugalmasságát, és előtűnnek a ráncok. A kollagén bőrbe juttatása tehát kulcsfontosságú a hegtelen, fiatalos és feszes bőrkép eléréséhez.

Ennél a pontnál jutottak válságba a munkálatok, mert hogyan lehetne legyőzni a bőr természetes védekezését és egy olyan anyagot a bőr mélyére juttatni, amit méreténél fogva nem lehet „betuszkolni”? Innentől jött tehát az érdekes rész: egy olyan eljárás kikísérletezése, ami lehetővé teszi a kollagén sérülésmentes bőrbe juttatását, anélkül, hogy bőrsérülést okozó vivőmódszereket alkalmazzanak. Ez a három lépéses eljárás kapta meg 1987-ben a Szépség Oscart, ami egyúttal a bőrápolásra épülő szépségipart is forradalmasította. A részeire szétszedett kollagént liposzóma kapszulákba csomagolták, amelyek a bőr mélyére hatolva kinyílnak, és itt a különböző kollagénszálak természetes vonzás hatására újra eggyé válnak, és képesek betölteni eredeti funkciójukat: elkezdeni a bőr megújítását. Ez a világon egyedi manuális eljárás lett az alapja a !QMS Medicosmetics termékeinek, amiket fájdalmas beavatkozások nélkül is sikerrel alkalmaznak a világ minden pontján.

Már Magyarországon is létezik a Schulte-program, amivel a világon másodikként megnyíló !QMS Szépség szalonjában személyesen is megismerkedhetünk. Kezelésre és a termékek kipróbálására szintén nyílik lehetőség, hogy mindenki maga győződhessen meg az eljárás és a kollagén hihetetlen erejéről.

Csatlakozz te is a QMS Medicosmetics készítményeket boldogan használók táborához, és legyen a QMS a Te sikertörténeted is!

Írta: Peitli Csilla
További cikkek a szerzőtől
 Facebook