Profilom 2017. augusztus 23. Szerda - Bence

Szépség Oscar-díjat kapott Dr. Schulte kollagénje


A bőrfiatalításhoz elengedhetetlen kollagén bőrbe juttatása hatalmas kihívás elé állította a szépségipart. Az elsőre lehetetlennek tűvő feladatot végül egy német orvos kutatásai oldottál meg, aki érdemei elismeréséért vihette haza a különleges Oscar díjat.

A bőr rugalmasságának (így a simaságnak) és gyors regenerációjának kulcsa a kollagén, amelyet a szervezet maga is termel. Egészen a 20 éves korig, amikor is ez a termelés folyamatosan elkezd csökkenni, majd végül szinte teljesen leáll. A kollagén hiánya okozza a bőr rugalmatlanságát, a simaság hiányát és ezzel együtt a ráncok megjelenését, majd erősödését. Kollagén nélkül a sebgyógyulás gyorsasága is erősen visszaesik, és nagyobb eséllyel maradnak vissza erősebb hegek is.

A kollagén tehát esszenciája a fiatalos, ránc nélküli megjelenésnek, de bejuttatásánál két alapvető problémával kell megküzdeni. Az egyik a bőr természetes ellenállása, amely annak védőfunkciójából ered és megakadályozza, hogy bármi behatolhasson a bőr mélyebb rétegeibe. A másik, hogy a kollagén egy óriásmolekula, ami nem is tudna lejutni a mélybe, mert egyszerűen nem fér be a megfelelő csatornákba.

Ezeket a hátráltató tényezőket kerülte ki Dr. Erich Schulte, amikor megalkotta orvosi kozmetikumait, ráadásul egyedül álló módon úgy, hogy a kollagén bejuttatás nem jár fájdalommal és semmilyen külső beavatkozással. A gépek nélküli eljárás alapját a kollagénmolekulák feldarabolása jelenti. A három részre vágott kollagént, külön-külön liposzómákba csomagolják, majd aktív nanorészecskék segítségével a bőr mélyébe juttatják, ahol ezek a kapszulácskák kinyílnak és kiengedik a kollagén részeket. Az alsóbb bőrrétegben végül újra összeáll a kollagén és teljes értékű hatóanyagként képes beépülni a szervezetbe és ellátni bőrfeszesítő feladatát.

Ez az eljárás a TCP faktor, amely hatékonnyá és kellemessé teszi a !QMS Medicosmetics termékek használatát, miközben természetes hatóanyagai hosszú távú ápolást nyújtanak.

Ha Ön is szívesen venne részt a bőrfiatalítás eddigi legnagyobb Magyaroroszági konferenciáján, kérjük jelentkezzen a konferencia internetes oldalán. www.qmshungary.hu

Írta: Peitli Csilla
További cikkek a szerzőtől
 Facebook